Szex Blog

  • +2
  • -0
  • 2 ratings
2 ratingsX
Tetszik! Nem tetszik!
100% 0%

A hormonok miatt vidámabbak a duci nők

Statisztikai alapon korábban már több kutatás is bebizonyította, hogy a duci nők nagy általánosságban sokkal vidámabbak és boldogabbak, hovatovább humorosabbak, mint vékonyabb társaik.

a duci nők sokkal vidámabbak

Nyilván általánosítani azért nem lehetne, de a számok azt mutatják, hogy a molettebb hölgyek többet mosolyognak, ebből kifolyólag pedig sokkal kevésbé hajlamosak a depresszióra.

Ezt ebben a formában eddig is ismertük, azonban a közelmúltban egy másik kutatás végre a háttérben álló tudományos okokat is képes volt feltérképezni, ebből kifolyólag válaszokat kaptunk a miértekre is. Az állítás ugyanis valóban igaz, a duci nők vidámabbak, mint társaik, ennek a hátterében pedig a hormonok állnak.

Kutatók ugyanis bebizonyították, hogy a ducibb szervezetében sokkal több szerotonin nevű hormon van, ami az általános jó kedv, illetve a boldogságérzet legfőbb kiváltója, és semmiképpen sem keverhető össze a szervezetbe mesterséges formában bejuttatott szerotoninnal, mert ezt a molett nők teste magától termeli.

Hogy miért termelnek több ilyent azok, akik túlsúlyosak? Erre a kérdésre a kutatók egyelőre nem tudtak még válasszal szolgálni, ellenben az már bizonyított, hogy a molettek testében sokkal nagyobb számban fordul elő ez a kérdéses hormon, mint a vékonyakéban.

Azt természetesen a szakemberek is hangsúlyozták, hogy nem kóros, egészségtelen elhízásról van szó, hanem a duci, teltkarcsú testalkatról, ami még egészséges formában teszi formásabbá idomainkat.

A fentiek alapján tehát úgy tűnik, hogy valóban megéri a csontsoványság helyett inkább ducinak lenni, ezáltal önfeledten mosolyogni és vidáman élni életünket minden nap, miközben szeretjük és elfogadjuk saját testünket olyannak, amilyennel a teremtő megáldott minket.


  • +2
  • -0
  • 2 ratings
2 ratingsX
Tetszik! Nem tetszik!
100% 0%

SzexIndex 600×250
0 ❤️ Legyél Te az első, akinek Tetszik!
0 Comments

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

©2021 Puncimókus.Com 

Log in with your credentials

or    

Forgot your details?

Create Account