Tagadhatatlan tény, hogy ezeken a nőkön több „fogni való” van mint straight size modell társaikon akiket még mindig előnyben részesítenek a dizájnerek. Az ő szemükben a ruháé a főszerep, mert legjobban rajzokon és vállfán szeretik a kreációjukat viszont látni és egy lány minél vékonyabb annál kevésbé változtatja meg a ruha eredeti formáját. Nem hibáztatom őket, hiszen művészek és néha hajlamosak megfeledkezni arról, hogy nőknek terveznek nem maguknak. A stylist szakma elvileg ennek orvoslására jött létre, útmutatást nyújtanak az embereknek, hogy megtalálják saját stílusukat a tervezők által nyújtott lehetőségek tengerében. Elkövették a stylistok és divatszerkesztők is azt a hibát – ha ezt annak lehet nevezni – hogy betegesen törekszenek a tökéletességre bármi legyen is az. Ebben az egészben még semmi rossz nem lenne, ha mi olvasók, fogyasztók, vásárlók és fashionisták nem ezt az irányt gondolnánk természetesnek és közben pedig panaszkodunk, hogy ránk nem gondol a divatipar. Akkor tudatosult ez bennem igazán amikor egy  címlapfotózáson egyik gyakornok társam hason fekve fogta a 180 centi magas 60 centis derekú lány ruháját én pedig óriás kapcsokkal csíptem össze rajta hátulról.

Félreértés ne essék szerintem a vékonyabb modellek között is vannak gyönyörű nők, nem szeretem általánosan „legirhesezni” vagy „leanorexiázni” őket, de a szememben Robyn Lawley vagy Tara Lynn épp olyan jó modell mint Lindsey Wixson vagy Cara Delevingne.